Olvasóink tükröt tartottak Magyar Péter budapesti emberei elé – a látvány sohasem volt még tisztább
Pont az a réteg fordult szembe a jelenlegi kormányzattal, amely gyarapodott, nem kis részben a kormányzati politikának köszönhetően.
Erre az adatra hivatkozva egyesek előrehozott választásokat követelnek.
„Olvasom, hogy közel 2 milliószor indították el Magyar Péter szilveszteri intelmeit, amit nem ritkán 50 fős társaságokban, vigyázállásban tekintettek meg. És erre az adatra hivatkozva egyesek előrehozott választásokat követelnek. Nos, mivel történt már hasonló, ezért különösebb jelentőséget felesleges ezeknek a számoknak tulajdonítani. Itten vagy egy idézet.
»Az 52 éves Michael Smith állítólag több ezer botot (a robot rövidített változata, automatizált feladatot ellátó szoftver) hozott létre olyan plathormokon, mint a Spotify, az Amazon Music, vagy az Apple Music.
A vádirat szerint ezeket a fiókokat arra használta, hogy automatikusan streamelje az általa a platformokra feltöltött, mesterséges intelligenciával generált zeneszámokat, így naponta akár több mint 660 ezer streamet generálva.«
A majd kétmilliós megtekintés számból egyetlen logikus következtetést szabad levonnunk. A Tisza Párt EU-s képviselői által feketén leadott összegek és az egyéb unokázós csalásokból befolyt pénzek egy jelentős része Albániába és Vietnámba vándorol, hogy az ottani szerverfarmokkal pörgessék az algoritmust.”
Nyitókép: Képernyőfotó
***
Kapcsolódó vélemény
Kedves Weber úr, üzenetét megkaptuk, a mentelmi jogával önök által sakkban tartott szolgálója átadta, de nem adjuk a hazánkat maguknak!